.:Last day of magic:.

Sokat gondolkozom azon, hogy egyeseknek néha hogy van pofájuk megjelenniük és úgy tenni, mintha mi sem történt volna, egy szakítás után.

Az meg, hogy a volt barátnő esetleg boldog az új barátjával nem számít : „biztos csak beképzeli magának, vagy nem tudja elviselni a hiányom, ezért kell neki valaki” – gondolhatja a nem kis egóval megáldott ex, miközben hevesen udvarol a szerencsétlennek, aki próbálja ugyan lerázni, először finoman majd egyre nyomatékosabban, de valahogy a hatás nem érződik, mert egóex nem veszi a lapot.

Ennél már csak az bonyolultabb ha megjelenik a másik ex is (tegyük fel h a szerencsétlen új életet kezdő lánykának több is van ) és ő is elkezdi ostromolni. Kísért a múlt nincs mit tenni, meg kell vele küzdeni és főleg passzívnak lenni a két ex iránt akit most az egyszerűség kedvéért nevezzünk Nagyhomloknak és Szőkének. Mindkettő heves és valahogy egyik sem akarja észrevenni a harmadik, a lányt szerető felet, aki elől meg nem egyszerű az egész hercehurcát eltitkolni a zöldszemű szörny elkerülése érdekében.

Hát nem egyszerű a helyzet, annak ellenére sem, hogy már egyik sem érdekel, mert ilyenkor elfog a keserűség, hogy mért most vagyok jó? Mért most kellenék? De aztán hamar rájövök a válaszra: mert éppen nincs senki. Köszönöm szépen elég volt egyszer megtanulnom ezt, nem érzem úgy, hogy újra csak egy B terv akarok lenni, amikor megtaláltam azt, akinek én vagyok a minden.